A klasszikus szimfonikus zenekar A mai értelemben vett szimfonikus zenekar összetétele a XVIII. század utolsó harmadában alakult ki véglegesen, és a következő hangszercsoportokból áll: vonósok, fafúvósok, rézfúvósok, ütősök. A csoportokba tartozó hangszerek: - vonósok: I. hegedű, II. hegedű, mélyhegedű (brácsa), cselló (gordonka), nagybőgő (gordon) - fafúvósok: fuvola, oboa, klarinét, fagott... - rézfúvósok: trombita, harsona, kürt, tuba... - ütősök: üstdob (timpani), nagydob, cintányér, triangulum... A fúvós hangszereket a klasszikus szerzők általában kettesével alkalmazták, de kivételesen nagy zenekart kívánó művekben (elsősorban Beethoven szimfóniái) fajtánként több hangszer is előfordulhat. A klasszikus szimfonikus zenekar létszámban és hangerőben nagyobb a barokk együttesnél, hangzása pedig egységesebb, kevésbé szólisztikus. A klasszikus zenekar a barokkal szemben már nem alkalmaz continuót (számozott basszus); kifejezési eszközeihez hozzátartozik a fokozatos dinamika, a crescendo és decrescendo megvalósítása. A zenekar összetételének, a benne szereplő hangszerek szerepének a meghatározása a hangszerelés feladata. Szimfónia A klasszikus szimfónia négy tételes, zenekarra írott mű, melynek - első tétele legtöbbször gyors (gyakran lassú bevezetéssel) és szonátaformát mutat, - második tétele lassú (olykor variációs forma) - harmadik tétele menüett (triós forma), néha scherzo - negyedik tétele gyors, legtöbbször ismét szonátaformájú. |