Megnyitó

Berzsenyi Dániel beszéde a Matematikai Különgyűjtemény megnyitóján:


Kedves Igazgató Úr, Hölgyek és Urak!


Édesapám nevében köszöntöm Önöket, és nagyon köszönöm Igazgató Úrnak, hogy alkalmat ad nekem arra, hogy néhány szót szóljak édesapámról, az ő matematikai munkásságáról, valamint könyvtáráról, mely remélhetőleg a matematika sok magyar szerelmesének lesz hasznára az elkövetkező évek során. Nagyon örülök, hogy apámnak sikerült sok szép könyvét Magyarországra küldenie, és hogy azokat olyan nagy érdeklődéssel fogadta azon iskola, mely nemcsak híres ősünk nevét viseli, de joggal tekinti elődjének azt a gimnáziumot is, mely az első nagy magyar matematikusról, Bolyai Jánosról volt elnevezve.

Édesapám 1938-ban született Budapesten. Gyerekkorában Niklán, Somogyban élt abban a házban, melyet ükapja, az én szépapám, Berzsenyi Dániel épített 1806-ban. Az a ház most a Berzsenyi Múzeum, melynek első gondnoka apám édesanyja, az én nagyanyám volt.Apám onnan a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumba került, hol az irodalom és a matematika iránt érdeklődött leginkább.Utolsó éves gimnazista volt, amikor kitört az 1956-os Forradalom, melynek szerves résztvevője volt Csurgón, majd Niklán, és végül Budapesten is. Így alakult, hogy 1956 november végén el kellett hagynia az országot, és hogy az Egyesült Államokba került. Ott járt egyetemre, és ott ismerte meg édesanyámat is, ki ugyancsak a matematika terén szerezte első diplomáit.Édesanyja leánykori nevét is ott vette fel.Így lett Szent-Lászlói Vargha Gyuriból Dr. George Berzsenyi, és így alakult, hogy én is Berzsenyi Dániel lettem.

Édesapám 32 éven át tanított különböző egyetemeken. Szakterülete a komplex analízis volt; azon a téren, valamint az elemi számelmélet terén több dolgozata jelent meg. Így professzori kinevezését már 1981-ben megkapta, és megengedhette magának, hogy idejének, energiájának és tudásának legnagyobb részét a tehetségkutatásra és gondozásra szánja.Ezeken a tereken Magyarország évtizedeken át a világ legjobbja volt, és apám igyekezett Amerikába átültetni mindazon sok jót, amit Magyarországról magával vitt.Vonatkozik ez az itteni versenyek szellemére,a magyar diákok és tanárok lelkesedésére, és a versenyfeladatok érdekességére.De a KöMaL (Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok) volt apámra a legnagyobb hatással, és az évek során mindig az volt a célja, hogy egy hasonló kiadványt hozzon létre az amerikai ifjúság részére.

Pályafutása során édesapám mintegy 12 évig volt tagja az Amerikai Matematikai Olimpiai Bizottságnak, 6 évig vezette az AIME-t, mely a Matematikai Olimpia előkészítő versenye, és ötször is volt Ausztráliában, hogy az ottani matematikai versenyek szervezésében is segédkezzen. Az elmúlt 25 év során hat különböző országos és nemzetközi folyóiratban jelentek meg rendszeres rovatai matematikai feladatok megoldásáról, és az ő kezdeményezésére indult meg a USA Mathematical Talent Search, mely az Amerikai Egyesült Államok tehetségkutató versenye a KöMaL mintájára.Ezen programot a National Security Agency (NSA =AmerikaiNemzeti Biztonsági Intézmény) vette át, amikor a szüleim nyugdíjba mentek 1999-ben.Itt szeretném megemlíteni, hogy munkásságának elismeréseként édesapám 1996-ban megkapta az Erdős Díjat a World Federation of National Mathematics Competition-tól, mely a matematikai versenyek rendezőinek a világszövetsége. Minthogy Erdős Pál apám egyik példaképe volt, erre a díjra az egész család nagyon büszke.

Édesanyám Texasban született, és bár mindig nagy érdeklődéssel volt apám magyar gyökerei iránt, négy gyerek nevelése mellett nem volt lehetősége, hogy megtanuljon magyarul. Kisvárosokban éltünk, hol apám volt az egyetlen magyar. Így alakult, hogy mi is csak pár szót tanultunk meg magyarul, és azokat is csak ritkán tudtuk használni. De a sors mégis úgy hozta, hogy én magyar feleséget találtam, és hogy most itt élek családommal.Bár kissé késve, most igyekszem megtanulni szépapám nyelvét.Kérem szíves megértésüket, ha a kiejtésem még kissé botladozik.

Most még egyszer nagyon köszönöm, hogy meghallgattak.Ugyancsak szeretném kifejezni köszönetünket Megyesy Jenőnek, ki mint Magyarország tiszteletbeli követe Coloradóban szíves volt elintézni édesapám könyvtárának Magyarországra szállítását.Amint láttam, az Igazgató Úr gyönyörű könyvszekrényeket építtetett a gyűjtemény részére; ezeket márciusban a szüleim is látták és ugyancsak örültek.

Most jó szórakozást kívánok kedves Mindnyájuknak a szép és hasznos könyvekkel.